2014. február 11.

Logika

Matyi fürdik, háton fekszik, csak az arca van kint a vízből, a füle már a víz szintje alatt van.
PETI: Hallod így, amit mondok?
MATYI: Nem!
PETI: Akkor hogy tudsz válaszolni?
MATYI: Itt kint van a szám, úgy!

2014. február 5.

Fordítás

Matyiék az oviban beszélgettek arról, kinek mivel foglalkoznak a szülei, így aztán ő is megtanulta, hogy „Anya házakat rajzol, Apu pedig ül a gép előtt, és pénzt keres”.

Végül persze azt is sikerült megtanulnia, hogy Apu ezt történetesen szövegek fordításával teszi. A minap ül a fürdőkádban, a kád melletti szekrény peremére egy kis matrica van ragasztva (még egy pár nappal ezelőtti fürdés eredményeképpen), rajta néhány betű. Az anyaga és a ragasztója már eléggé szétázott, úgyhogy könnyen arrébb lehet csúsztatni. Amikor belépek, a rajta lévő szöveg épp fejjel lefelé áll. A Matyi odanyúl, a hüvelykujjával átfordítja, hogy a szöveg a talpán álljon, és megszólal: „Apu! Ez eddig angolul volt, de most lefordítottam magyarra!”