2016. március 28.
Színházi élmények
Bejegyezte:
Peti
A Mama meghívta a gyerekeket színházba Húsvét hétfőre, a Rozsda lovagot nézték meg. A gyerekeknek nagyon tetszett a darab, a Matyi csillogó szemekkel mesélte később, hogyan bolondozott a színész, „aki a sárkányt szerepelte” (Szabó Győző). Többek között egy reszelőre és egy habverőre azt mondta, hogy azok hangszerek – bár utóbbi a Terka szerint „habkeverő”. A Terka még egy kicsit fél a színházakban, valószínűleg egy kicsit félősre sikeredett korábbi ovis előadás miatt. Ahogy a múltkor velünk a Brumi macis bábelőadáson, ezúttal is kicsit a Mamába bújva kezdte az előadást, eleinte nem is fordult a színpad felé, és azt mondta, ő aludni fog. Aztán persze feloldódott, a végén mondta is a Mamának: „Nem volt semmi félés!” Oda is, vissza is négyeshatossal mentek, és a villamosozást is nagyon élvezték. A Terka erről úgy nyilatkozott: „Ez az első napom az életemben, amikor színház is meg villamos is van.” A végén a Mama, aki a jegyeket vette nekik, azt mondta nekik: „Köszönöm, hogy eljöttetek velem.” Mire a Terka: „Magadnak köszönheted!”
2016. március 3.
Székesfehérvár
Bejegyezte:
Peti
A Matyi már nagyon készülődik a suliba. Ma a Terkával vonatos-utazósat játszottak, ennek keretében rajzolt egy Székesfehérvárra szóló vonatjegyet. Zöld színnel „írta” az úticélt – megfejtés lentebb.
Egy szék, egy S, egy kis hézag, ami a „fehér”-et hivatott jelenteni, és egy vár. (A színes virág amúgy az ovija nevére utal – Hétszínvirág –, a halacska az ovis jele, a bal felső sarokban látható kék épület pedig maga az iskola.)
Egy szék, egy S, egy kis hézag, ami a „fehér”-et hivatott jelenteni, és egy vár. (A színes virág amúgy az ovija nevére utal – Hétszínvirág –, a halacska az ovis jele, a bal felső sarokban látható kék épület pedig maga az iskola.)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
