A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Nani. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Nani. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. április 15.

Amikor jól esik

Ahogy beköszöntött a tavaszi jóidő, a Matyi és a Terka megbeszélték, hogy mostantól jönnek a kisebb-nagyobb sérülések és bibik, mert többet fognak szaladgálni odakint, ráadásul rövidebb ruhában, és bizony sokat fognak esni-kelni. Szegény Dédmamáról is hallottuk, hogy nemrég megint elesett, és elég nehezen sikerült csak talpra állítani. Az autóban – épp a Hegyestűre megyünk – a Nani meg azt meséli, hogy most pár napja a Dédpapa is esett egy nagyot. Mire a Terka summázva megjegyzi: „Hát, most ilyen esős évszak van.”

2015. augusztus 3.

Egyem a zúzáját

Vasárnap levittük a gyerekeket Újhelybe, egy hétig ott lesznek, a Nani is velük marad. Ebédre Erika szokásosan csodás húslevesét ettük, Nani próbálta megkóstoltatni a Matyival a zúzáját. Hogy szimpatikusabbá tegye neki, el is magyarázta, hogy az a csirke zúzógyomra, röviden el is mondta neki a működését, hogy a pipi kavicsokat is felcsipeget, és azzal zúzza össze a magokat.

Másnap ebédnél még van egy kis húsleves, ekkor a pipi szíve kerül a Nani tányérjába. A Matyi, meglátva a szívet, megszólal: „Nani, te szereted a darálóját is!”

2015. július 15.

Adria után a Tómalom

A Terka a Nanival van Sopronban. Egy héttel vagyunk a horvátországi nyaralás után, ahol először fürödtek a gyerekek tengervízben. A Tómalomnál fanyalogva nézi a vizet, majd betotyog, beledugja az ujját, megnyalja, és finnyásan azt mondja: „Ez nem sós.”

2015. július 4.

Hinta

A Matyi ötéves korára még nem volt hajlandó megtanulni hajtani magát a hintán, a Terka bezzeg háromévesen tudja. Meg is jegyzi a Naninak, amikor az udvaron hintáznak: „Majd ha a Matyi is nagylány lesz, addigra ő is megtanulja!”

2014. október 26.

Még egy kis földrajz

Matyi és Nani könyvet nézegetnek, épp egy vonat látható a lapon.
NANI: Na hova lehet vonattal utazni?
MATYI: Hát például Sopronba. Meg Budapestre. Meg Székestetőre.

2014. május 3.

Rövid összefoglalás

A tihanyi látogatás után történt, hogy felhívtuk a Nanit, és a Matyi is beszélt vele néhány szót. A meglehetősen szűkszavú beszélgetés egyik részlete (a Matyinak nem mindig van hangulata a telefonozáshoz):
NANI: Elmeséled nekem a Tihanyt?
MATYI: Igen. Tihany.

2013. július 12.

Orra?

Matyi egy első és hátsó részre szedhető kisautó hátsó darabjával játszik.
NANI: Matyi, miért nincs annak az autónak orra?
MATYI: Mert szája sincsen!

2013. június 7.

Kukacozás

A Nani csinált két aranyos díszt a gyerekek nevével, amik kikerültek a szekrény ajtajára. A Matyién autók vannak, a Terkáén egy kukac. Matyi megállapítása a díszekről: „Enyém az autós, mert én szeretek autózni, és a Terkáé a kukacos, mert ő szeret kukacozni.”

2013. május 7.

Nagymamák

MATYI: Anya, képzeld, a Patrikért a nagymamája jött a bölcsibe! Mert neki van nagymamája. Nekem is van nagymamám.
JULE: Igen. És hány nagymamád van?
MATYI: Hát, Mama, Nani, Gabi és a cica...

2012. december 2.

Vakarozó

Reggelizünk, Nani és Matyi még pizsamában. Amikor befejeztük az evést, a következő beszélgetés zajlik:
NANI: Na, én megyek, összevakarom magam. (Elmegy átöltözni.)
MATYI (Egy ideig még tologatja a morzsákat, majd lemászik a székről): Én is elvakarózom.

2012. július 23.

Te

Ebédlőasztalnál ülünk, Matyi bal oldalán Nani, jobb oldalán Jule.
MATYI (rámutat Nanira): Te – Nani! (rámutat Juléra) Te – Anya! (rámutat magára) Te – én!